True Blood

MENÜ

Sookie Stackhouse

 

Sookie még gyermekként elveszítette szüleit, nem sokkal azután, hogy rájött, hallja mások gondolatait. Ugyan nagyanyja magához vette s felnevelte őt, a fiatal lány átokként éli meg telepatikus képességeit. Az, hogy a kisváros minden lakójának legbelsőbb érzéseit is meghallja, teljes magányba taszította. És akiket különleges képessége nem riasztott el, azok gyanús gondolataikkal vívták ki az ő megvetését. Miután csaknem tíz éven át élt a helyi holdkórós szerepében, Sookie elsajátított egy pimasz és szexi stílust, mellyel a legtöbb helyzetet kezelni képes, de még nem tudja, hogy ugatós kutyaként harapni is lesz-e mersze.

 

 

Bill Compton

 

A Földön töltött 173 év során ez a vámpír több kegyetlenséget és erőszakot látott, mint bárki más – emberektől és vámpíroktól egyaránt. Míg saját létezésével kapcsolatban nincsenek illúziói, Bill visszatér családi otthonába Bon Temps-be, azt remélve, hogy újra felfedezi önmagában megmaradt emberiességét. Nem számít azonban arra, hogy a normális létbe való visszatérésre tett kísérlete során románcban is lesz része; főképp nem egy emberi lénnyel, aki elég furcsa ahhoz, hogy elfogadja őt olyannak, amilyen.

 

Sam Merlotte

 

Mint a nevét viselő helyi bár tulajdonosa és vezetője, Sam az első sorból „élvezheti” Bon Temps kisvárosi drámáit - akár akarja, akár nem. Mivel ő maga is inkább magányos farkasnak mondható, szeret kimaradni törzsvendégei és beosztottai magánéletéből, azonban apáskodó jelleme olykor felszínre tör, főként mikor Sookie Stackhouseról van szó, így ez a bárjában kibontakozó furcsa események középpontjába helyezi őt.

 

Tara Thornton

 

Tara ugyan nem fog kedvességből kitűnőt kapni, mégis ő Sookie leghűségesebb és legjobb barátja gyermekkora óta. Kemény páncélt öltött magára, amikor alkoholista anyjáról kellett gondoskodnia otthon, de a stressz temperamentumossá tette – és nehezen alkalmazkodóvá. Lehet, hogy megtalálta a tökéletes munkát – addig beszélt, míg fel nem vették pultoslánynak Merlotte bárjába. Itt ugyanis kiélheti indulatait, amikor rendetlen vendégeket kell helyretenie. Ennek ellenére nagyon szereti Sookie-t... és annak bátyját, Jasont.

 

Lafayette Reynolds

 

Lafayette rendhagyó grill-szakácsként party-ruhában, kifestett szemmel sütögeti a hamburgerpogácsákat. De az a macsó vendég, aki félreértelmezi Lafayette divatérzékenységét, és azt felhívásnak veszi, jól vigyázzon– Lafayette nem fél pusztítani. Homályos ügyletei és személyes kapcsolatai elég erős védelmet nyújtanak neki.

 

Jason Stackhouse

 

Jason nappal építkezéseken dolgozik, de igazi hivatását éjszaka űzi: módszeresen hódítja meg Bon Temps vonzó lányait, egyiket a másik után. Egy kisvárosban gyorsan terjednek a pletykák –amikből húga, Sookie sokat is hall a Merlotte’s-ban – ám amikor Jason Stackhouse-ról van szó, nem sok hölgy képes sokáig haragudni.

 

Andy Bellefleur

 

A Bon Temps-i dzsentri kihalóban lévő nemzetségének tagjaként Andy tudatában van annak, hogy rendőrtiszti munkája nem szerez neki nagy tiszteletet abban a városban, amely amúgy sem bízik meg benne. Ugyanakkor a személyisége sem segít: rossz szokása, hogy többet zaklatja az embereket, mint kéne, és nem fél a hatalmát felhasználni arra, hogy egyenlítsen a helyiekkel.

 


Arlene Fowler

 

Az elvált és gyermekeit egyedül nevelő Arlene negyvenes éveiben jár és ezzel kapcsolatban teljes tagadásban él. Barátja, Rene Lenier segít neki talpon maradni, de gyermekei állandó telefonálgatása és a Merlotte’s vendégei okozta stresszfolyamatosan gyötri.

 

Hoyt Fortenberry

 

Jason egyik haverja, Hoyt talán a legkevésbé rendkívüli fickó Bon Temps-ben, bár butasága már-már szeretetre méltó. Ugyanannyira szeret sörözni és nőkre vadászni mint Jason – de egyik sem megy neki olyan jól…

 

Bud Dearborne

 

Nagy tekintélynek örvend a városban, hiszen a legtöbb lakó még emlékszik rá, milyen tisztelet övezte személyét korábban.  Bud próbál mindenkinek megfelelni, amennyire csak lehetséges. Nem érti azonban az emberek hirtelen támadt csodálatát a vámpírok iránt, és munkája sokkal nehezebb lett e lények megjelenésével.

 

Adele Hale Stackhouse

 

Miután Sookie szülei meghaltak, Adele magához vette a fiatal lányt és átsegítette a sokszor kemény tinédzseréveken. Ugyan nagyi mindig tudott Sookie „tehetségéről” és bátorította a lányt, hogy megfelelő alkalmakkor használja, ő vigasztalta unokáját, amikor a többi fiatal lány nem volt ilyen megértő.

 


Lettie Mae Thornton

 

Tara édesanyját hosszú évek mindennapi küzdelme elviselhetetlen alkoholistává tette. Mostanában többnyire csendes eszméletlenségig issza magát a díványon. A kevesebb hangos dráma azonban nem könnyített lényegesen lánya terhein...

 

Eric Northman

 

Öreg és nagyhatalmú vámpírként Eric jelenléte nagyon erős. Jó kapcsolatai vannak és dörzsölt. Az a magabiztosság, ami vikingként jól szolgálta, most lehetővé teszi neki, hogy manipulálja a halandókat, vagy egyszerűen csak uralkodjon rajtuk. A Fangtasia nevű vámpírbár tulajdonosaként és működtetőjeként mindkettőre számtalan lehetősége nyílik.

 

Jessica Hamby

 

Bill saját fajtársa meggyilkolásáért arra kényszerítik, hogy egy fiatal lányt, Jessica Hamby-t vámpírrá változtassa. Az örök kamaszkorra ítéltség azonban újfajta problémákat is jelent. A lány ingerlékeny, érzelmes és éretlen, s gondoskodik róla, hogy senkivel se ossza meg a növekvő fájdalmát.

 


 

Asztali nézet